MTK legendárium | 296. rész

Publikálva: 2023.10.23 Frissítve: 2023.10.22 MTK Budapest

Az MTK-alapító Szekrényessy Kálmán élete. „A boszniai medvekaland” 77. rész.

Nem csalódtam, mert a kezdetben csak kis halk zörej egyre erősödött s gyors fokozódása pedig azt árulta el, hogy annak okozója nagyobb állat. Csakugyan néhány perc múlva egy igen nagy medve bozontos alakja sétált ki, mégpedig legkevésbé sem valami nagy elővigyázattal az előttem elterülő erdőtisztásra. Ott azután a legnagyobb nyugalommal telepedett le a magasszárú, fonnyadt fűre, a gyönge szellő […] északkeleti irányból emelkedett […] úgyhogy finom orra nem szimatolhatta meg az emberszagot.

A már egészen kopott színű talpas oly nyugalmat mutatott, hogy nem tartottam attól, miszerint valami véletlenség által megijesztve, egyszerre csak elinal előlem. Használni kívántam tehát a kínálkozó kedvező alkalmat, miszerint a szép példány magaviseletét megfigyelésem tárgyává tegyem. A következés igazolta számításom helyességét, mert ahelyett, hogy a nagy erdei vad nemkívánt, hirtelen búcsút mondott volna nekem, hanyatt feküdt, mire aztán gyöngéd morgására csakhamar két bocsa jelent meg a fényes hold ezüst sugarai által megvilágított erdőtisztáson. A már jókora nagyságot elért bocsok játszi könnyedséggel vetették magokat anyjok hosszan elterülő testére s ugyancsak megcibálták annak […] bundáját. A legritkább esetek egyike tárult elém, melyet hosszú vadászéletem lefolyta alatt megértem, mert ily közelségben, csak alig pár lépésnyire tőlem, sem azelőtt, sem azóta nem volt alkalmam kifejlett medvebocsoknak anyjokkali játékában gyönyörködhetni.

Miután az anyamedve ugyancsak derekasan meghengergett, […] végre megelégelte kölykeivel a játékot és fölállott, valószínű, hogy éji zsákmánya után lásson. Az időpont, melyben a fenevadat golyómmal üdvözölnöm kellett, tehát elérkezett.

Az anyamedve, alig húszlépésnyi távolságban tőlem oldalt fordult és hatalmasan kezdett szimatolni. A lövés ideje hát itt volt, mégpedig rám nézve oly szerfölött kedvező helyzetben találván engem, hogy fegyveremmel a mackó felémfordított bal lapockáját vehettem célba. A medvére nézve végzetes lövés eldördült, mire az kínos bőgés és három hatalmas ugrás után, melyeknek elseje az állat nagy testét magasra lökte föl, élettelenül rogyott össze. Lövésemre a bocsok rémülve tekintettek egymásra, de nagy csodálkozásomra nem menekültek azonnal a bennünket körítő erdő sűrűjébe.

Velem csak egy kettőscsövű puska lévén, az elővigyázat azt tanácsolta, hogy vadászfegyverem második töltését a netalán nem halálosan talált anyamedve számára tartsam fönn, s így a bocsok énfelőlem okvetlenül elmenekülhettek volna. Mikor azonban láttam, hogy az anyamedve valóban kilehelte páráját, vadászfegyverem második csövével a még mindig rémülten előttem álló bocsok egyikére tüzeltem, melyet golyóm szerencsésen anyja mellé terített. […] A másik bocs […] gyors ügetéssel inalt el.

Ez volt az első eset életemben, mikor azt tapasztaltam, hogy a bocsok nem hagyták el azonnal anyjokat, midőn azt veszély érte, mert addig azt láttam, hogy amíg az anyamedve dühös és halált megvető bátorsággal védelmezi a vadászok ellen bocsait, azok, mint a megtestesült gyávaság képviselői, anyjokat, ha azt megtámadják, azonnal magára hagyják, ők pedig gyorsan inalnak el a veszély színhelyéről.

Tudván, hogy az elmenekült bocs az éjjel semmi esetre sem fog többet lövésre kerülni, visszaindultam az erdei gunyhó felé.

Napfölkelte után Petár azonnal elindult, hogy az elejtett medvék lehozatalára több favágótársa közreműködését megnyerje. Csakhamar visszatért öt társa kíséretében, s így heten indultunk az erdőtisztás felé, melyen elejtett dúvadaim feküdtek.

A bosnyákok baltáikkal erős faágakból a saraglya bizonyos nemét rögtönözték s azután erre helyezték a tegnapi éj vadászzsákmányát. Mindenesetre sokkal egyszerűbb lett volna, ha kísérőim mindjárt helyben fejtették volna le a mackóknak úgysem sokat érő bundáit. Miután azonban ők a medvék húsát maguk számára kivánták megtartani, tehát – inkább, mégpedig örömest – alávetették magokat azon nem kis fáradtságnak, hogy a nagy súlyt tanyájokig lecipeljék. Ott, megérkezvén igen kezdetleges módon, már úgy ahogy megmértük az anyamedvét és annak bocsát. Az első körülbelül három és negyed mázsát nyomot, sokkal kevesebbet, mint nagyságához képest okadatolva vártam.”